A fénymásolási lehetőség feltérképezése után, röpke egy hónappal később rájöttem, milyen módszerrel tudok az itteni viszonyokhoz képest olcsón nyomtatni (4 cent/egyoldalas,7 cent/kétoldalas). Jó magyar szokás szerint van benne egy kis svindli, de nemigen károsítok meg vele senkit. Az Európa- Intézet könyvtárában találtam ezt a lehetőséget, regisztrálni kellett, kérdezték, hogy idejárok-é? Erre bólogattam, pedig jó eséllyel arra lettek volna kíváncsiak, hogy van-e sorosabb kapcsolatom ezzel az intézettel. Mindegy, elhitték, fizetek nekik, szerintem ez a tipikus „lépjünk tovább” kategória. Ahogy észrevettem, ez ingyenes netezési helynek is megfelel, de nagy tömeg ritkán van benne. A laptop itt kötelező kellék, enélkül nehezen lehet boldogulni.

Találkoztam délelőtt Lilivel, együtt ebédeltünk, jót beszélgettünk. Aztán Dominico is bejelentkezett, bár sajnos bő 20 percet vártam rá az esőben. Közben az esti bemutatkozásra legényes-figurákat is gyakoroltam, az utazóközönség nagy örömére. Aztán Domi is megérkezett, dumáltunk egyet, megbeszéltük az élet nagy problémáit, meghívott egy gyrosra, amit itt Kebabnak hívnak. Finom volt és laktató, de a pofám majd’ leszakadt, hogy egy 17 éves srác hív meg másodszor(!) kajálni. Persze nem volt nálam készpénz. Nem baj, majd törlesztek.

Este megint nem mentem cserkészetre, mert az őv írt, hogy ő nem lesz ott, a gyerek kaptak feladatot, barkácsolnak… Két okból döntöttem a távolmaradás mellett:

1. A barkácsolás nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé
2. Valószínűleg annyira hiányzott volna a srácoknak egy 10 évvel idősebb külföldi (cserkészvezető) a nyakukra, mint üveges tótnak a hanyatt esés.

Este a Boyana (bolgár) tánccsoportban bemutattam egy széki sűrű és ritka tempót, meglehetős sikerrel. Valószínűleg a jövőben lesz egy párórás extra alkalom, amikor taníthatok nekik magyar néptáncot. Vicces lesz. Moldvait nem akartam, mert nem igazán magyar, nem igazán szeretem, és különben is… A mezőségi-kalotaszegi nekik elsőre sok lenne (nagyon aranyosak az általam eddig látott bolgár táncok, de azért egyszerűek), így a széki mellett döntöttem. A négyest bárki meg tudja tanulni, és a csárdás sem reménytelen egy táncosnak.

Kíváncsi leszek.

Magamra is.

Na, jó, legyünk őszinték, csak itt kint a(z eddigi) legrosszabb. Alapvetően jó alvó vagyok, leszámítva azt, hogy ha nélkülözöm a megfelelő fáradtsági szintet, akkor világosban könnyebben felébredek/nehezebben alszom el. Hihetetlen.

Ma éjjel élőben is megtapasztaltam, hogy van a kolinak tűzriadó-berendezése. Sajnos a sziréna és a hozzá párhozamosan bekötött piros vészvillogó lámpa hajnali 1 magasságában köszönt be hozzám.  Nagyjából szó szerint, mert a sziréna az épület legtávolabbi sarkába is elhallatszik, a villogó pedig a ház sarkán, a szobám mellett kapott helyet. Ez még önmagában nem lenne baj, de a szép világossárga függönyömön keresztül pont a békésen szundikáló fejecskémre szórta a fényt, megjegyzem: jóval tovább, mint a sziréna. Nagyjából hajnalig. Jó, azért aludtam, de ettől függetlenül is sikerült 4-5X felébredni az éjjel folyamán.

Erről is kell beszélni, persze. Kihagyhatatlan.

Itt átlagosan 8-10 fokkal van hidegebb, mint Magyarországon, és ez lassan kezd bosszantani. Jó lenne rövidnadrágban, szandálban rohangálni, és nem azt a kevés hosszúnadrágot koptatni széjjel. A zoknikról nem is beszélve.

A másik meg a szobám. Minden botnak két vége van, ez itt is hasonlóan néz ki. Nagy előnye a szobának, hogy erdőre néz és csöndes, a bulik mérsékelten hallatszanak csak be. Szóval aludni lehet tőle. Viszont olyan sötét, mint a kripta, és ez a napközbeni villanyégetést is kötelezővé teszi. Szerintem északi fekvésű. Mondjuk nem tudom, szívesen választanék-e másikat, ha megtehetném. Valószínűleg nem.

Ma 10-18h-ig órám volt, úgyhogy hulla vagyok, szorítkozzunk a lényegre.

Szerintetek hogy írják a keresztnevemet kiejtés alapján német fonetikával?

Megmondom:

Bolach

(Nem hazudok, 10 perce jött msn-en, német barátomtól...)

Ma volt a napja, hogy végigpróbáltam az egyetemi konditermet vezetéssel... Mondhatni idegenvezetéssel, mert eléggé el voltam veszve a súlyzók és gépek között. Bő egy óra volt, de jócskán kikészültem. Mondjuk ez nem történt volna meg, ha vki felvilágosít a kondi és az étkezési szabályok kapcsolata felől. Nem baj, okos ember más kárán tanul, én meg az enyémen. Nem illik nagyot kajálni 2-3 órával edzés előtt, azaz addig biztos nem.

Ami viszont vicces, h ha beütöm a gépbe a kódomat, vagy lehúzom a diákigazolványomat, akkor máris mutatja a ma beállított edzéstervet, miből, hányszor, mennyi kell. Aztán beütöd, ha megcsináltad, és mehetsz a következőre. Nekem tetszik, mert konkrét terv, túl lehet lenni rajta és megvan a jó érzés. Mondjuk holnaputánig, mert heti 2-3 alkalom azért kell.

Mindettől függetlenül nem zárta magát a szívembe, jobban szeretem a mozgós dolgokat, de ez is hasznos néhány esetben.

A szeretet nem mindig nagy kövekből

rakja dómok pilléreit.

Jelentéktelen kicsinyekből

alkotja legszebb mesterműveit.

 (ismeretlen)

A képek megelőzték az irományt, kicsit le vagyok maradva magamhoz képest. Két közepes, mondhatni rövid túrát tettem a környéken, nagyjából délután 4-8 között. Részben azért, mert akkorra tudtam magam összeszedni, részben akkor sütött ki a Nap. Egyébként a campuson belül is kerékpárral közlekedek, jelentősen lerövidíti a távolságokat…

Bár van térképem, nagyjából az orrom után indultam el mind a kétszer. Néha belepillantottam, ha be akartam lőni, hogy merre járhatok. A főutak mentén is van kerékpárút vagy –sáv, de az autósok is más mentalitásúak, mint otthon. Például átengednek zebrán, sávváltáskor (ha jelzek), nagy kitérővel előznek meg, és nem dudálnak le az útról. Előzetes várakozásomtól eltérően bőven van szintkülönbség, dimbes-dombos az egész Saar-vidék. Nagyjából 40-50 km-eket mentem, kényelmes tempóban, visszafogottan, mert nem akarom kipróbálni, hogy tényleg él-e a balesetbiztosításom. Estem már otthon bringával is (Csobánka, orsócsonttörés), motorral is (Astoria, nagyjából semmi), épp ezért tapasztalatból mondhatom, hogy nem jó érzés. Vagy legalábbis van jobb.

A kerékpárutak nagyon változatosak. Általában kisforgalmú utakon/mentén haladnak, de több esetben bemennek az erdőbe is, és nagyon kellemes, kaptatókkal tarkított szakaszokkal találkoztam. Közben nézegettem a látnivalókat, (nép)zenét hallgattam, friss levegő, ózonlyuk. Volt minden.

Ezek a furcsa sínek a fotókon egy valamikori bánya-gyárépület maradványát alkotják. A képeken nem jön át, de bitang jól nézett ki, főleg egy nagy gurulás után.

Igazából mindkét túra régen volt, ezért nem sok más jut eszembe.

Nem baj, lustaság fél egészség.

Akkor most pár szó a pénteki cserkészkedésemről. Viszonylag egyszerűen megtaláltam a helyszínt, miután megnéztem térképen és megkérdeztem pár embertől. Mivel a térképet persze nem vittem magammal. Bő negyed órával a kezdés előtt ott voltam, kisebb trükközés után megtaláltam az udvar bejáratát és becsörtettem. Megjelenésemet első körben visszafogott döbbenet fogadta, mivel a kék bringán, sárga sisakban, piros dzsemboris pólóban és piros-fehér-zöld szélű dzsemboris nyakkendőben érdekes látványt nyújthattam. A nyakkendőgyűrűt p-f-z szalag helyettesítette.

(Tudom, egyenruha nélkül nem hordunk nyakkendőt, de már túl vagyok egy dzsemborin, ahol ez sűrűn előfordult, ezért az igényszintem vészesen lecsökkent. Emellett az vesse rám az első követ, aki nem még egy pulóvert hozott volna cserkészing helyett 4 hónapra. Rám is vetheti, mert én sem hoztam eleget.)

Egyből odajött hozzám egy rendkívül szimpatikus, erősen cserkésznek tűnő srác, mondtam neki, hogy mi újság. Odavitt a cspk-hoz, de mivel ő éppen nem ért rá, visszamentünk az ő őrséhez (8-10 éves lányok(!)). Kisvártatva megjött az én emberem, aki a 13-14 éves őrsöt vezeti, erre az őgy-re jöttem tulajdonképpen. Meglepetésemre az őrs erősen koedukált jelleget mutatott. Az egyik srác készült fel aznap (vmi őv-képesítés-szerűséggel rendelkezett állítólag). Rövid húszperces csúszással ugyan, de elkezdtük a dolgot.

Az első játék volt a legdurvább. Kicsit a bencés rögbire hajazott, de kevesen voltunk hozzá. A lényeg, hogy akinek a számát mondják, az megfordul 20x(!!) a saját tengelye körül, majd a középen lévő labdát megpróbálja az ellenfél kapujába gurítani. A valódi őv volt a játékvezető, de nekem persze be kellett állni. A sokadik kör után kezdett kerülgetni a hányinger, de ekkor áttértünk más játékra.

A második – és egyben utolsó – játék a „csak x db láb és y db kéz érhet le földre” nevet viselhette volna. Ismertem, jó játék volt és szépen alakította a közösséget. Jó hangulatban váltunk el, miután kiosztottak egy pünkösdi táborértesítőt. Kb. egy hétvége, Pfalz tartományban, ergo nekem túl messze. Mivel nagyon nézegettem egy szabadon repkedő példányt, adtak nekem is egyet, egy meghívás kíséretében. Nagyon drága, majd lealkudom a harmadára és akkor elgondolkodom a részvételen…

Az őgy után gitároktatás folyt, ami jó dolog, mert muzsika, és közösségi szabadprogram egyben. Sokan ott is maradtak. Én nem, mert már várt az egyetemi filmklub, azaz Ninotschka (ejtsd: Ninocska). http://www.filmkatalogus.hu/Ninocska--f8290

Végül pár szó a ministrálásról. 9.30-kor kezdődik a mise, 9-re ott voltam (amúgy minden héten így kell mennem, mert nincs máskor busz). Benyitottam a sekrestyébe, mire a szemközti paplakból lélekszakadva rohant át egy úr, hogy mi a fészkes fenét akarok innen elrabolni. Az akcentusom valszeg nem nyugtatta meg, de végül lecsillapodott és együtt vártunk a ministránsok tömegére. A múlt héten ígérkezett srác persze nem volt sehol, de jött helyett egy másik, név szerint Dominico (olasz gyökerekkel). Hihetetlen jó arc, megmutatott mindent, szótagolva beszélt, és mindehhez volt vagy 16 éves. Illetve van.

Itt (NO.) mindig van tömjénezés, együtt gyújtottuk meg hozzá a szenet. Aktív szemlélője voltam az eseményeknek, nagyon tetszett a dolog, hogy azt se értem időnként, miről van szó, mégis ott vagyok az oltár mellett. Azóta lezajlott a második mise is, hasonló felállásban. Annyit léptem viszont előre, hogy megadtam a postai címemet (ha vkit érdekel: Campus Geb.C 7.5-7 Zm. Nr. 11-14, 666123 Saarbrücken, Deutschland) és beosztottak a vas. 9.30-as (eddigi) és a csütörtöki 18.30-as misére. Az utóbbi aggodalommal töltött el, de Domi(nico) megnyugtatott, hogy lesz még két lány(!) rajtam kívül. Ekkor nyugodtam meg igazán. Sajnos látta az arcomon a megrökönyödést, úgyhogy megjegyezte: „Nem harapnak!” Na, mondom: jó.

Régen jelentkeztem. Azóta beindultak az órák, megismerkedtem az itteni kölcsönzési és fénymásolási renddel, igyekeztem hozzászólni a szemináriumokon a helyi diákok nagy örömére, szóval zajlik az élet. Elolvastam az Emil ésa detektívek-et németül, igaz egyszerűsített formában, de érthető, s egyszersmind élvezetes is volt. A nyelvészeti anyag szakmai nyelven már kevésbé, de azon is átrágtam magam.

Az otthoni leadandóimnak is neki kell ugranom, mert otthon kicsit másképp jár az óra, ha a Nap nem is kel fel másként. A Hold járásáról már nem is beszélve.

Ha minden jól megy, hamarosan lesz munkám. Az egyik itteni üzletlánc tisztasági menedzserének kisegítő alkalmazottja leszek, azt hiszem. Többet nyelvtudás és bármifelé szakmai tapasztalat nélkül másutt sem fizetnének, pincérkedni biztos nem szeretnék, futár-állást nem kapok, ezt kell szeretni. Tényleg várom egy kicsit, kéne a pénz…

A sportokra álltam rá mostanában. A kosárlabda a múltkoriakból kiindulva nem az én asztalom, de találtam egy jófej amatőr csapatot, akik hétfőnként fociznak. Bekéredzkedtem, és hívtak jövőhéttől rendszeresen. Ami a legviccesebb, hogy még gólokat is rúgtam! Szóval jó lesz.

A pingpong is beindult, heti 2x1,5 óra, elég komoly emberkék vannak, de jó dolog tanulni tőlük. A koleszba nagyon amatőr a szint, itt legalább jó magas. Megyek ma is, kivételesen sportfelszerelést és váltócipőt is viszek magammal. Ki tudja mire lesz jó?

Megismerkedtem a kondi/fitneszteremmel is, nem az esetem, de kéne vmi torna a labdajátékok mellé. Egyúttal személyes edzéstervet is fogok kapni a napokban, azért ez jó dolog. Csak hogy ne legyen nehéz tartani a versenysúlyomat.

A hétvégén egy négyórás kerékpáros kört tettem itt a környéken. Frankó bringautak vannak, erdei, útmenti, bringautak felváltva. Van hozzá persze szintkülönbség is, de ez benne a szép. Kellemesen elfáradtam.

A pénteki filmklubot egy magyar fickó vezette, itt él a feleségével. A kiejtéséből tényleg egyből érződött, hogy magyar, pedig nem tegnap költözött ki. Vagy csak nekem ilyen jó a fülem? Utána beugrottunk még a portugál est végére, ahol finom borral, és igényes élőzenével kápráztattak el. Tényleg jó volt!

Ja, és végül, de nem utolsó sorban legalább két dolog. Hamár péntek, akkor ugye cserkészet. Ez legalább három hétig kimaradt az életemből, de most előzetes egyeztetés után benéztem az itteni "vallásnélküli"(!) cserkészek őrsgyűlésére. Erről szerintem külön mesélek majd, meg a ministrálásról is, most legyen elég ennyi.

Kicsit összeszedetlen leszek, de ha nem írom most le, úgyis a feledés homályába vész.

Szóval a mosáson szerencsésen túl vagyok. Gondolom most mindenki örül. Mondjuk én örülnék a legjobban, ha hoztam volna egy harmadik pulóvert, így még 4 nap után is lenne tiszta, dohányfüstmentes belőle. Nem én dohányzom, de állítólag a passzív változata károsabb. A pullóvernek biztos. Kérdés, hogy minél.

Vettem biciklicsengőt, hiányzó szerszámot, meg polifoamot, most már csak a jó idő hiánya állhat elém egy jó kis kerékpáros vadkempingezésben. Meg a rendőrség. Nem baj, majd kidumálom, az őrszobán meg úgyis melegebb van, mint az erdőben.  

Tegnap voltam Sarreguemines (Fra)-ben Werner bácsival és bringával. Meglepő, hogy milyen hidegnek tűnhet az idő 20 fokban, ha fúj a szél. A tökvízszintes Saar-menti bringautat nagyon untam, főleg visszafelé, de ez a 35 km azért kellett. Szép a város, itt is jók a kávézók, szép a templom. Ha nem merült volna le mind a négy elemem a fényképezőgépben, akkor most fel tudnék tölteni képeket. Ez van. Kezdek nagyon képzett lenni művészettörténetből, ha minden szót értenék, és ne adj isten meg is jegyeznék, már lehetnék a művészettörténet tudományának kandidátusa. Így, kisbetűvel.

Ha már a címben a suliról is szó esett, legyen elég annyi, hogy megvan az 5 tárgyam, ebből 4-ra kapok kreditet is, remélem eleget. Most még a regisztrációs-jellegű hét futott csak le, jövő héten indul a hajtás. Hihetetlen, otthon mindjárt kezdődik a vizsgaidőszak.

Ja, és hogy egy jó hírrel is szolgáljak, kikaptam egy kínaitól pingpongban. Nem nagyon, de látszott rajta, hogy távolról sem játszik teljes erőbedobással. Viszont ez volt a legélvezetesebb meccsem eddig.

A nap mondása kedvenc folyosótársnőmtől: „Fel kell nőnöd! Olyan vagy, mint egy kisgyerek…” Ez a kijelentés egy mosással kapcsolatos szituációban hangzott el. Megjegyzem, részben jogosan. De kedvesen mondta, bennem nincs harag. Főleg, ha kimossa a ruháimat.

Ma Kafkáról szóló nagyelőadáson vettem részt (OFF: mindig, mindenhova oda akarom írni, hogy „egy”, szinte erőnek erejével, de muszáj önmérsékletet tanúsítanom. Mert ez germanizmus. És helytelen. Még akkor is, ha sokan használják rosszul. ON). A prof jófej, van humora, amit rendszerint abból veszek észre, hogy a többiek röhögnek. Jó, lehet, hogy csak udvarisságból, de akkor is. Ilyenkor bajban vagyok. Nevessek én is, mert az boldogsághormonokat termel (mint a csoki), üljek fapofával, esetleg sírjak, hogy már megint nem értettem a poént. Majd eldöntöm. Esetleges javaslatokat a fent megadott e-mail címre várok.

Annyit érdemes még megemlíteni, hogy tényleg tapasztalt lehet, mert a másfélórás ea-t 2x45 percben tartja, 15 perces szünettel. Önhatalmúlag. Indoklás: a modern európai ember képtelen másfél órát folyamatosan koncentrálni. Végülis nem szólt be. Ebben lehet valami, mert én német szövegre 45 percig sem tudok odafigyelni. Lehet, hogy számomra 4x22,5 percben kéne tartani az órát? Szép lenne.

Aztán szépen elmagyaráztam neki, hogy milyen alapon rontom itt az amúgyis elhasznált levegőt, és kérdeztem, hogy fog-e nekem külön katalógust eszközölni? (Mivel csak 2x hiányozhatok erasmusosként, a bennszülöttekkel ellentétben. Nem baj, én is híve vagyok a rasszizmusnak. Vagy ezt diszkriminációnak hívják?

Feleslegesen aggódtam, mert kijelentette, hogy megbízik bennem, vagy majd odafigyel rám, szóval hagyjam békén az ilyen gyerekségekkel, nem az oviban vagyunk. Ebben szépen meg is egyeztünk, majd elmentem pingpongozni, szerencsére most sem volt ellenfél. Pedig néhányszáz ember tudja, hogy déltől fél kettőig szabad játéklehetőség van az egyik tornacsarnokban. Biztos csak nem mertek kiállni.

Módosítok. Ezután még voltunk grúz haverommal a szomszéd településen (Dudweiler) uszodában. Mindezt kerékpárral tettük, szóval nagyon sportosnak éreztem magam. Az már csak keveset von le az értékéből, hogy oda-vissza nem volt 10 km az út. Lehet, hogy 8 sem. De jól megmozgatott. Főleg az úszás, mert ilyesmire már régen vettem rá magam. Többen azért viccesebb, főleg, hogy volt masszírozó csap is. (Jó ezt nem így hívják, bocs.) Az ugrómedence is jó volt: 1, 3 és 5 m magas tornyokból lehetett ugrani, nekem a középső pont elég volt első körben. A 6 éves kisrácok viszont röhögve zuhantak le 5 m-ről, öröm volt nézni.

A hétfő reggel 8.30-as előadást nem tartották meg, a tíz órakor kezdődő szemináriumról viszont cserébe mindhárom magyar erasmusost kirakták, mondván, hogy nincs több hely. A dolog pikantériája, hogy nekünk „bérelt” helyünk van bármilyen órán, amit fel akarunk venni a saját szakterületünkön belül. Namármost, ha az emberben még megvan a minimális jószándék, és megpróbál tényleg érdekes és/vagy fontos órákat felvenni, hogy tanulhasson, akkor nem bánná, ha ebben nem akadályoznák. Engem mondjuk ez kevésbé vágott földhöz, mint a lányokat, de jól esik panaszkodni...

Nem baj, most megyek, és megpróbálkozom a mai harmadik tanórával. Ez lesz az utolsó, becsszó! Utána jön a jól megérdemelt ebéd. Megdolgoztam érte. Ellenvélemény?

Ez az óra végre jól sikerült, szimpatikus volt a tanár is (akit itt csak docensnek vagy professzornak lehet nevezni). Schiller drámáiról meg szerencsére hallottam már harangozni, de jó lesz felfrissítésnek. Aztán megettem a szokásos ízetlen, de cserébe olcsó, és nagy adag ebédet a menzán, majd elintéztem a bankszámlámat. Már csak a kártya hiányzik. Meg a pénz róla.

Késődélután nagyot kosaraztam, illetve többségében próbáltam utólérni önmagamat, ha már a többieket nem lehetett. Profik voltak. Ennyi. De kellemesen lefáradtam, és jót nevettem, amikor a szabályokat kezdték magyarázni. Este egy kolitársnőm évfolyamtársai jöttek és csaptak hatalmas bulit itt nálunk, amiből - tőlem szokatlanul - én is kivettem a részem. Lehet, hogy idővel hozzáedződöm ezekhez is?

A vasárnap a szombati későesti csocsózás /kocsmázás miatt fárasztóan kezdődött, de mégis elmentem a 9.30-as misére. És milyen jól tettem! Kifelé jövet megszólított egy éltesebb korú úriember, hogy ki vagyok, mit csinálok itt. Ezt nevezem odafigyelésnek, ilyen egy nyitott közösség! Meséltem magamról, majd meghívott egy pohár bármire, ami végül száraz vörösborként manifesztálódott. Közben beszélgettünk az élet nagy dolgairól, a város nevezetsségeiről, és odahívta az egyik ministráns fiút, elbeszélgetett vele is. Végül az egészből az sült ki, hogy jövő vasárnap fél órával a mise előtt találkozunk, és megmutatja nekem, hogy itt hogy megy az oltárszolgálat. Nagyon örültem neki!

Az úr, mint kiderült, Wernernek hívják, nagyon nyitottnak és előzékenynek tűnt, és a nap folyamán sem csalódtam benne. Délutánra meghívott Metzben, egy 80 km-re fekvő francia városkába, ahol megcsodáltuk a csodaszép katedrálist, sétáltunk egy nagyot a Mosel partján, és meghívott egy-két pohár további frissítőre is. Nagyon részletes és mélyreható ismertetőt kaptam a város történetével és művészeti jelentőségével kapcsolatban is. Aztán estefelé visszaültünk a Mercedesbe (közepesen öreg, 2000 ccm, automata, még nem vezettem) és urasan hazahajtottunk. A német autópályán nem, a francián viszont mindig kell autópályadíjat fizetni, a mi szakaszunkra 2x4 eurót kértek el.

A nap végén e-mailcímet cseréltünk (nincs mobilja), és mindketten megelégedve, kellemes fáradtsággal tértünk meg otthonunkba.

Az utóbbi két napban továbbra is eredménytelenül kerestem munkát. Lehet, hogy túl nagyok az elvárásaim? Viszont volt sikerélmény is: kezdek hozzáedződni a kerékpárszereléshez. Felraktam a csomagtartót és beállítottam a fékeket, ami a kanti (pillangó)fékek esetében nem is olyan egyszerű. Szóval büszke vagyok magamra.

Segítettem egy ismeretlen koleszes srácnak kicipelni a buszig a ládáját, és kellemesen meglepődésemre meghívott a szombati lakásavató bulijába. Nem hiszem, hogy elmennék, de mégis szép gesztus tőle. Jól is esett.

Az étkezés érdekes kérdéskör. Ugye sosem voltam még kollégista, legalábbis sosem kellett magamról huzamosabb ideig gondoskodnom. Most azért egész jól megy, de ha nem lenne pár kedves magyar hölgyismerősöm, valószínűleg gyakran ennék műanyagot plasztikkal. Tegnap, és előtte gulyásleves volt, tényleg jól sikerült. Na, jó, nem nekem. Lassan viszont a menzát is fel kéne fedeznem, ha már minden nap abban a megállóban támadom meg a buszt.

Tegnap beiratkoztam a könyvtárba, igényeltem egy könyvet, amiért ma kell elmenni. Vannak igényes vezetések, ahol elmondják, hogy mi, merre, hány lépés; de én ugye különcködtem, és tartattam magamnak egy egyszemélyes eligazítást a könyvtárlátogatás rejtelmeiről. Ezen kívül betekertünk a városba grúz barátommal, és vettünk neki pingpongütőt, amit azon melegében ki is próbáltunk az este folyamán. A vége 10-4 lett 21-es meccsekben mérve, kivételesen az én javamra… Pedig néha ütőt is cseréltünk. Azért láthatólag van mit gyakorolnom.

Szerda esténként (mit este, éjszaka) koleszes bulit tartanak. Nagy mázlim van, mert a legjobb szobában lakom, a folyosó végén, a bulival ellentétes helyre nyíló ablakkal, de még így is bezavart egy csöppet. Nem az én világom. Szomszédom viccesnek érezte magát, amikor fürdőruhában invitált meg a partira, majdnem be is vettem. Naivitásom határtalan, de hát keretmese forevör. Mondjuk, amikor hajnali fél egykor diadalüvöltéssel közölte a tisztelt egybegyűltekkel, hogy már egy rekesz sört megivott, elgondolkoztam az élet múlandóságán.

Csináltam pár képet, amik http://picasaweb.google.hu/darazs442/ címen elérhetők.

A reggeli nem volt az igazi, mert van ugyan közös reggelizési lehetőség a többiekkel, de elég drága. Úgyhogy összegyűjtöttem a nyersanyagaimat egy serpenyőbe, és nagy peckesen bevonultam a helyiségbe. Volt is nagy meglepődés… Azt hiszem az ismerkedés eme módozatát a jövőben hanyagolni fogom.

Napközben elmentem egy órácskára sétálni, egy kilátót találtam a közelben, ami szerencsémre nyitva volt (8-20h-ig…). Nem igazán nyerte el a tetszésemet. Nemcsak zárható volta miatt, hanem mert drabális volt, ormótlan, túl stabil és túl biztonságos. Szóval unalmas. Sehr deutsch, ahogy az itteni külföldi szleng nevezné. A lépcső még hagyján, de a 2,5 m magas korlát már nálam is kiverte a biztosítékot.

A vasárnapi esti misét ugyanaz a pap tartotta a bazilikában, aki szombat este az ifjúsági feltámadási szertartást. Érdekes kontraszt. De hiteles volt. Előtte megnéztem egy másik templomot, mert a német precizitás félrevezetett, azt hittem másutt lesz a mise. Az is jól nézett ki, de nagyon zárva volt.

Este még elvertem két kezdő pingpong-bajnokot, ma folytatom a dolgot, remélem lesz ellenfél…

A Húsvéthétfő csak mérsékelten telt locsolással, de azért az is volt benne. Nem sok, de volt. Kinéztünk a közeli bolhapiacra és jutányosan vettünk egy parasztkergetőt (bicikli) jó állapotban 30 helyett 25 euróért. Eddig megérte. Az eladónak biztos. Szerény személyem szakértette meg a gépet, képzelhetitek. Amúgy tényleg jó darab. Egyesek ezen kezdték el gyakorolni a váltás művészetét.

Közösen ebédeltünk a képeken látható úri hölgyekkel és –emberekkel, majd lementünk a városba strandot keresni. Mi Michóval (grúz srác) az új bringával vágtunk neki ennek a szédületes távolságnak, amiben egy gramm emelkedő se volt. Csak visszafele. A strandolásból semmi nem lett. Illetve de... Fagyizás és napozás a Saar-parton. (száááárnak olvasandó!) Olyan érzés, mintha a Duna-parton feküdnél a Fővám-téren, csak itt van hozzá gyep. Írd és mondd: gyep. És nincs felbontva mindkét rakpart. Hazafelé nagyon jóban lettünk kerékpáros barátommal, tényleg nyitott és jó humorú srác. Meg a sport (is) összehozza az embereket.

Hazaérvén nagy msn-beszélgetőpartit tartottunk Zugligetből a Veró/Márti/Suri/Tiki/Dani/Máté hatossal. Szóval heten voltunk. És jó volt. Nekik főleg, mert én ugye nem tudtam részt venni a locsolóbálon. Sajnos.

Este még megismertem az itteni problémákat is egy csöppet. Nem minden lakótársunk százas, de javuló tendenciát mutat.

Asszem a mai nappal adós maradok. Bár lehet, hogy a kezdeti lelkesedést nem kéne hagyni lelohadni, de ez van.

Megvan a kábeles netem. Nem kis küzdelem volt, mert közben elment a wifis lehetőség (nem, nem vagyok ilyen előkelő, inkább csak szívtam a többféle nettel eddig). Rájöttem, hogy ezt a blogot esélytelen naponta írni, mert akkor nincs idő új élmények szerzésére. Apropó net. A belvárosban első este találtam egy jó kávézót, aminek a közelében a telefonom is fogja a wlant. Ez azóta a törzshelyem lett (ha arra járok, odalopózom), de legyünk őszinték: nem belőlem élnek. Vagy legalábbis nem a fogyasztásomból.

Ma tekertem egy rövidet, vásároltam alapdolgokat meg bringás térképet. Utóbbi különösen jól esett. Tervbe van véve, hogy teszek többnapos túrát a környéken (átugrom Franciaországba, Luxemburgba…), de a vadkempingezés tiltottsága miatt a rend éber őreit a fejvédőm használatával kell majd elkábítanom. Mert kötelező. Még akkor is, ha sárga. Ilyen egy kultúrhely…

Akinek nem mond a cím semmit, annak a folytatás:

"...Nincs a földön nála jobb se szebb".

Ha így se mondd semmit, akkor a hiba az Ön készülékében van. De segít a kereső!

Erről a szituációról annyit érdemes tudni, hogy kifogyhatatlan lelkesedéssel pályáztam ösztöndíjak után, míg végül...

Na, erre nem mondhatná azt a költő, hogy "szép, mert igaz". Lehet, hogy egyik sem.

Lényeg, ami lényeg, a 0.-1. nap 16 óra nagyon fárasztó utazás után a cseh illetőségű buszom kitett Saarbrücken (leg)alsón egy dobozos kerékpár, 2 nagy és 2 kézipoggyász  társaságában, reggel pontban 8 órakor.

Életem legnagyobb pazarlását vittem véghez, amikor hívattam egy taxit a helyi virágossal, miközben két jó képességű fickó a csomagomra vigyázott. A csomagok méretéről és  mennyiségéről csak annyit, h egy Mercedes B osztályba a hátsóülés lehajtásával is csak szűken fértem be.

100 szónak is 1 a vége, sikerült hivatalosan is megszállni először az egyetemet, majd a  saját(!) szobámat is. Ilyenem úgyis csak 6 hétig volt eddig egész életemben, az is német nyelvterületen.

Itt most köszönetet kell mondanom elsősorban Katának és Lilinek, akik nagyon sokat segítettek az itteni viszonyok feltérképezésében, ügyintézésben. Szóval kösz!:)

Meg persze Mateo-nak, a német szomszédomnak is, aki a bringámat segített atomjaiból egybekovácsolni.

Este még megnéztük a városban a Barca-Bayern 4:0-t, bár én érdektelenségemre és fáradtságomra való tekintettel inkább csak bóbiskoltam.