Méltatlanul hanyagolt blogomat ismét megpróbálom tartalommal megtölteni, ha már lehetőségem adódott egy évet Marosvásárhely városában tölteni.

Az erdélyi indulást megelőzően én csütörtökön, Kinga pénteken ért haza Palermóból, az estét a Rácskertnek szenteltük, szombat este  pedig egy remek búcsúbulival örvendeztetett meg barátaimnak és tisztelőimnek hada. Ezt ezúton is köszönöm, a tárgyi ajándékoknak is örültem, főleg azoknak, amelyekkel Kedvesem másnap még egyszer meg tudott lepni… Vasárnap nem bírtunk magunkkal és egy esküvőn tanítottunk némi moldvai táncot a násznépnek Budapest másik végén. A babérokat learatva átverekedtük magunkat a családi uzsonnán és éjszakába nyúló pakolással zártuk a mókát. Másnap Kinga a bankba, én a gumishoz mentem, hogy a vadonatúj (teljesen elnyűtt) téli gumiszettet felpattintsuk az autóra. A fölösleges/nyári ruhadarabokat anyukámnál helyeztük el és búcsúzóul Nagyinál palacsintáztunk egy fergetegeset. Utána azért visszamentünk és bedobtuk a fölöslegesen elhozott pincekulcsot, hátha anyukám használná még az elkövetkező hónapokban. A nagykárolyi út eseménytelenül telt, egyetlen román jóember sem próbált megölni a halál (4-es) úton. A debreceni kávé után kicsit felpörögve érkeztünk a határhoz, ahol a határőrök kis szerencsével mégis lemondtak a csomag-, és utastér teljes kipakoltatásáról. Jól esett a finom vacsora és a puha ágyikó is a mozgalmas nap után. És – valamiért – még pálinkát sem ittunk. Megbocsáthatatlan könnyelműség!