Igazából dzsungelnek itt a beton, az esőt meg produkálja az időjárás, ha érted, mire gondolok. Utoljára Székelyudvarhelyen jártam, ahol minden nap menetrendszerűen érkezett a felhőszakadás. Ez itt azzal lett nehezítve, hogy kiszámíthatatlan, de ritkán hagy ki egynél több napot. Ennyit a miheztartás végett.

Hétfő reggel korán indítottam a napot. Reggel 6-kor. Ez olyan szinten tűnt szentségtörésnek, hogy alig bírtam kimászni az ágyból. (Ezt a teljesítményt azóta sem sikerült megismételni.)De végül rávettem magam, mert 7-re fel kellett érnem a dombon álló kápolnába, ahol Gábor napi rendszerességgel teszi tiszteletét. Reggel 7-kor. Hagyok időt.

Hogyan találtam meg a műintézményt?

Gábor magyaráz: …és a kukák mellett fel a lépcsőn, majd jobbra a 3. ház.

én: Van rajta kereszt?

Gábor: Persze, hogy van. Úgy néz ki, mint egy villámhárító, nem egy nagy eresztés...

A mise családias volt, már amennyiben mi voltunk a gyerekek, és mindenkire jutott 2-3 nagyszülő. Közben a Művészúr legnagyobb örömünkre kapott szakmájába vágó felkérést. A csípős levegő hamar magunkhoz térített, ezért a pékség után egyből a koleszba mentünk vissza. Ha ezt tudom, fel se kelek, meg lehetett volna az ágyba-reggeli. A szobám mérhetetlen mennyiségű látnivalójának megtekintése után átgurultunk Scheidt-ba, ahol egy ott lakó magyar ’bácsival’ töltöttük a délelőttöt. Rövid tekerés után hosszas Bullozás következett, egy kis frizbivel megbolondítva. A Pál utcai fiúk golyózása ehhez képest… Irtó jó hangulat volt, mindenki a 2./3. gyerekkorát élte, kivéve persze egyeseket, akik még nem hagyták el az elsőt sem. Elég az hozzá, hogy rekordidő alatt értem vissza órára, mert az ugye szent, nem késsük csak úgy le. Az esti foci a jó időre való tekintettel ismét elmaradt.