Csütörtök este 9-kor érkeztünk új otthonunkhoz. A tulaj már várt, megmutatta a szobát, átadta a kulcsot, mi jeleztük igényünket egy íróasztalra, amit megígért és távozott. A tetőig pakolt Cordoba örömmel szabadult meg terhétől, mi meg szorgos hangyaként szaladgáltunk a 2x2 sávos út két oldala között, hogy komisz terheinket a lift egészségre súlyosan káros hatásától megkímélt társasházunk negyedik emeletére szállítsuk. Szerencsére ez a csomagnak csak egy része volt, másnap még érkezett Kinga kolijából 10-12 aprócska doboz. Egyik lakótársunk, akit nevezzünk az egyszerűség kedvéért Attilának – mert úgy hívják -, ügyesen ezután érkezett meg, de a másnapi menetet már ő sem úszhatta meg. Érkezésünket némi házipálinkával ünnepeltük meg hármasban, majd szennyes kis testünket forró zuhanyban részesítettük és álomra hajtottuk fejünket. 

Pénteken Kinga reggel már egyetemre ment, mely szerencsére nincs messze lakásunktól. Ezalatt felhívtam pár nyelviskolát és egyéb magyar oktatási intézményt, hogy jelezzem – új német tanár jelent meg a vásárhelyi munkaerőpiacon. Mivel az előző napokban kisebb plakátot is készítettünk, ezeket elkezdtük kihelyezni a város különböző pontjain. Délután Kinga csomagjait kezdtük összeszedni, közben több körös interjún vettem részt egy pincér-állás megszerzése érdekében. Két kör között például önéletrajzot nyomtattam, mert az is hasznos tud lenni az állásjelentkezések során. A dobozok bezsúfolódtak a kocsiba én meg a főnök úr irodájában hosszas várakozás után zöld utat kaptam a próbanaphoz. A két csinos manager-lány elmondott pár keresetlen gondolatot a szakmáról. Mindannyian tudtuk, hogy az Isten is erre teremtett, hiszen sem az ország nyelvét nem bírom, se szakmai tapasztalattal nem rendelkezem. A szombati próbanapban megegyezve elbúcsúztunk egymástól, hogy a korábban már említett kipakolás is kezdetét vehesse.

Otthon rámolás, takarítás volt a fő program péntek este és szombat délelőtt is. A sötét éjszakában csak a feledhetetlen oreós fánk gyújtott fényt, amivel Kedvesem lepett meg. Délután mentem a kávézóba, megtapasztaltam a feladat súlyosságát, de nem hagytam magam elkeseríteni. Hétfőre ígértek telefont, amiből kedd lett végül, de szerda délelőtt ismét szívesen láttak. Végül bárosként kapok állást, ezt a poént már előre le tudom lőni. Egy nagyon szimpatikus és jóérzésű srác kezdte el betanításomat, ami aktuális munkaerő hiányában inkább mosogatásba torkollott, de 1-2 alapvető dolgot így is megtudtam szerencsére. Üzleti ajánlatomat, miszerint maradok estig, ha fizetnek, a managerek elutasították. Nem is tudják, mit vesztettek… A személyimet már lemásolták, de a keresztlevelemet aligha fogják kézbe kapni, mert azt speciel otthon hagytam. Mondjuk itt azzal igazolod, h egyáltalán megszülettél – lehet, hogy mégis csak születési anyakönyvi kivonatot kéne vadásznom?