…égtem. Tegnap este átjött Ricardo, a spanyol bringás haverom (előzmények a továbbiakban), hogy szombaton mennek Franciaországba jópáran bringázni az Erasmusosok közül. Nincs-e kedvem velük tartani? Persze, hogy örültem neki, mondtam, rendben, találkozzunk 9.40-kor, hogy legyen időnk 10-re leérni a Johanneskirchéhez (János templom).

Másnap reggel pislogtam párat 7 körül, aztán 8.30-kor, míg végül 9.40-kor határozott kopogásra riadtam fel. Mindjárt sejtettem, hogy honnan fúj a szél. Na, mondom, ez már felejtős, inkább ne is keljünk fel, majd elmegy. Nem ment el. Kopogott másodszor, hangosabban. A harmadikat már kertvárosban is hallhatták, ezért gondoltam felkelek, nehogy ránk csődítse az egész folyosót. Pizsamában, sűrű bocsánatkérések közepette jó utat kívántam neki, és elbúcsúztunk.

Ezek után asszem várhatok arra, hogy mikor hív legközelebb. Mentségemre legyen mondva (persze nem az, de jól hangzik), hogy jövő hétre le kéne adnom egy házidogát, amivel igencsak gyengén állok. Na, majd most.

Ja, és az előzmények: a sráccal múlt héten futottam össze, láttam, hogy van bringája, szimpatikusnak, és megfelelően sportosnak tűnt, hogy velem tarthasson egy túrára…  A későbbikben (múlt vasárnap) kiderült, hogy tényleg jófej és nyitott, de ő sem bringázta még körbe az Egyenlítőt. Na jó, még én is csak gyúrok rá. Szóval emelkedőkön aranyosan szenvedett a 6 sebességes parasztkergetőjével, aminek persze a nyerge is (kezdők jó szokása szerint) lejjebb volt 20 cm-vel az ideálishoz képest. Ezért időnként cseréltünk, hogy legyen meg a haladás érzete is. Sajnos ezek után a visszacsere is szükségesnek látszott, mert még szeretném használni a váltómat az elkövetkező 2,5 hónapban mindenképp, és ezt az ő váltókezelési technikája hosszú távon nem tette volna lehetővé.

De jó poén volt, pont vihar előtt 1 perccel értünk haza, lesznek majd képek, ha feltöltöm őket.